Hamarosan! Az oldal folyamatos feltöltés alatt áll!
Célja, a kisgyermekek fejlődésének támogatása, valamint a fejlődési eltérések mielőbbi felismerése és kezelése. Az ellátás azoknak a csecsemőknek és kisgyermekeknek szól, akiknél a fejlődés üteme eltér az életkorban elvárhatótól, illetve akiknél sajátos nevelési igény vagy annak kockázata merül fel. A szolgáltatás a születéstől a tankötelezettség kezdetéig vehető igénybe.
A fejlesztési folyamat a szakértői bizottság vizsgálatára és javaslatára épül, egyéni szükségletekhez igazodóan történik, szakemberek – többek között gyógypedagógusok, konduktorok és pszichológusok – közreműködésével. A foglalkozások során a mozgás, a kommunikáció, a kognitív képességek és a szociális készségek fejlesztése áll a középpontban.
Az ellátás fontos része a szülők támogatása és bevonása is. A szakemberek segítséget nyújtanak abban, hogy a család a mindennapokban is hatékonyan segíthesse a gyermek fejlődését. A korai fejlesztés célja, hogy a gyermek képességei a lehető legjobban kibontakozhassanak, és fejlődése a számára legkedvezőbb irányba haladjon.
Célja, a gyermekek és tanulók fejlődésének komplex vizsgálata, valamint annak megállapítása, hogy szükség van-e számukra különleges bánásmód keretében nyújtott ellátásra. A vizsgálat során a szakemberek – pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, szükség esetén orvosi szempontokat is figyelembe véve – átfogó képet alkotnak a gyermek képességeiről és fejlődéséről.
A vizsgálat eredményeként szakértői vélemény készül, amely többek között megállapíthatja a korai fejlesztésre való jogosultságot, a beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézség fennállását, illetve a sajátos nevelési igény meglétét vagy annak kizárását.
A szakértői bizottság javaslatot tesz a gyermek vagy tanuló számára szükséges ellátásra, annak formájára, módjára és helyére annak érdekében, hogy fejlődése a számára legmegfelelőbb környezetben és támogatással valósulhasson meg.
Célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a gyermekeknek, tanulóknak és családjaiknak, akiknél a fejlődés, a viselkedés, a tanulás vagy a közösségbe való beilleszkedés területén nehézségek merülnek fel. A szolgáltatás partnerközpontú szemléletben működik: a szakemberek a szülőkkel és a pedagógusokkal együttműködve keresik a gyermek fejlődését leginkább támogató megoldásokat.
Az ellátás általában egy első, problémafeltáró beszélgetéssel kezdődik, amely során a szakember a szülővel közösen tekinti át a gyermek helyzetét. Ekkor kerül sor a gyermek alkalmazkodóképességének és szociális érettségének felmérésére is. A beszélgetés és a vizsgálat alapján a szakember tanácsadást nyújt, vagy – szükség esetén – javaslatot tesz további szakszolgálati ellátás igénybevételére.
A nevelési tanácsadás keretében a szakemberek segítséget nyújtanak a gyermek családi és óvodai neveléséhez, illetve a tanuló iskolai neveléséhez és oktatásához. Amennyiben a gyermek egyéni adottságai, képességei, fejlődési üteme vagy tehetsége ezt indokolja, pedagógiai és pszichológiai támogatás, fejlesztés vagy terápiás jellegű gondozás is megvalósulhat. A szakemberek a gyermek fejlődését folyamatosan figyelemmel kísérik, és a tapasztalatok alapján értékelik az előrehaladást.
A szolgáltatás fontos eleme a megelőzés is. Ennek keretében a szakemberek együttműködnek a védőnői és gyermekorvosi hálózattal, és a kisgyermekek korai fejlődési időszakában családi mentálhigiénés támogatást nyújthatnak. Az óvodáskorú, négyévesnél idősebb gyermekek körében – a szülő hozzájárulásával – szűrésekre is sor kerülhet a tanulási és beilleszkedési nehézségek korai felismerése érdekében.
A komplex ellátás részeként pszichológiai, gyógypedagógiai és pedagógiai vizsgálatok, valamint egyéni vagy csoportos foglalkozások segítik a gyermek fejlődését. A szakemberek tanácsadással és konzultációval támogatják a szülőket és a pedagógusokat, valamint szükség esetén segítik az együttműködést a család és a nevelési-oktatási intézmények között annak érdekében, hogy a gyermek fejlődése minden környezetben megfelelő támogatást kapjon.
Célja a beszéd- és nyelvi fejlődés támogatása, valamint a kommunikációs és tanulási nehézségek korai felismerése és kezelése. A szolgáltatás a hangképzés, a beszéd, valamint a beszélt és írott nyelvi képességek fejlődési vagy szerzett zavarainak feltárására és fejlesztésére irányul. A logopédiai ellátás a specifikus tanulási zavarok – például a diszlexia, diszortográfia, diszgráfia és diszkalkulia – megelőzésében, felismerésében és terápiájában is szerepet vállal.
A logopédiai ellátás fontos része a korai szűrés. Ennek keretében a harmadik és az ötödik életévüket betöltött gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének vizsgálata történik. A hároméves korban végzett szűrés elsősorban a nyelvi fejlettségre – a beszéd megértésére és kifejezésére – irányul, míg az ötéves kori vizsgálat a beszédartikulációra, valamint az írott nyelvi készségek, az olvasás és az írás elsajátításához szükséges képességek fejlettségére fókuszál.
A szűrés eredménye alapján – szükség esetén – részletes logopédiai vizsgálat történik. Amennyiben indokolt, a szakember további gyógypedagógiai, pszichológiai vagy orvosi vizsgálatokat is javasolhat a gyermek fejlődésének átfogó megismerése érdekében.
A részletes logopédiai vizsgálat és az arról készült szakvélemény alapján szerveződik meg a gyermek további ellátása. A fejlesztés egyéni szükségletekhez igazodva történik, és célja, hogy a gyermek kommunikációs képességei erősödjenek, valamint sikeresebben tudjon bekapcsolódni az óvodai vagy iskolai tanulási folyamatokba. A logopédusok a fejlesztés során együttműködnek a szülőkkel és a pedagógusokkal is, hogy a gyermek fejlődése a mindennapi környezetben is megfelelő támogatást kapjon.
Célja, hogy segítse a tanulókat a számukra leginkább megfelelő továbbtanulási irány és pálya megtalálásában. A folyamat során a szakemberek feltárják a tanuló adottságait, képességeit, érdeklődését és tanulási sajátosságait, majd ezek alapján támogatást nyújtanak az iskolaválasztással kapcsolatos döntésekben.
A tanácsadás során a tanulók és szüleik tájékoztatást kapnak a továbbtanulási lehetőségekről, a különböző képzési formákról és a pályákhoz kapcsolódó elvárásokról. A szakemberek figyelembe veszik az egyéni adottságokat és a későbbi elhelyezkedési lehetőségeket is.
A pályaválasztási tanácsadás együttműködésben valósul meg a pályaorientációval foglalkozó szakemberekkel és a tehetséggondozó hálózattal, valamint pedagógiai, pszichológiai és egészségügyi szempontokat is figyelembe véve támogatja az iskolák pályaorientációs tevékenységét.
Célja, a központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermekek fejlesztése, nevelése és mindennapi tevékenységekben való önállóságának támogatása. Az ellátás komplex szemléletben segíti a mozgás, az önkiszolgálás, a kommunikáció és a tanulási képességek fejlődését, figyelembe véve a gyermek egyéni adottságait és szükségleteit.
A fejlesztést konduktorok vezetik, akik speciális pedagógiai módszerekkel támogatják a gyermekek aktív részvételét a mozgásos és tanulási helyzetekben. A cél, hogy a gyermekek képességeikhez mérten minél önállóbban vehessenek részt a mindennapi élet tevékenységeiben, valamint sikeresen kapcsolódhassanak be az óvodai vagy iskolai közösségek életébe.
A konduktív pedagógiai ellátás kapcsolódhat az óvodai neveléshez, illetve az iskolai neveléshez és oktatáshoz, de megvalósulhat egyéni fejlesztő foglalkozások formájában is. A foglalkozások szervezése a szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak alapján történik, és a gyermek szükségleteitől függően egyéni vagy csoportos formában valósulhat meg.
A fejlesztés során a szakemberek együttműködnek a családdal és a nevelési-oktatási intézményekkel annak érdekében, hogy a gyermek fejlődése a mindennapi környezetben is megfelelő támogatást kapjon.
Célja, hogy speciális testnevelési foglalkozások keretében támogassa azoknak a gyermekeknek és tanulóknak a mozgásfejlődését és egészségi állapotának javítását, akiket iskolaorvosi vagy szakorvosi vizsgálat gyógytestnevelésre utal. A foglalkozások a tanulók egyéni egészségügyi állapotához és terhelhetőségéhez igazodva segítik a mozgásszervi problémák megelőzését, javítását, valamint a helyes testtartás és mozgáskultúra kialakítását.
A gyógytestnevelési foglalkozásokat szakképzett gyógytestnevelő vezeti, aki a tanulók állapotának figyelembevételével állítja össze a mozgásprogramot. A fejlesztés során kiemelt figyelmet kap a mozgáskoordináció, az izomerő és az állóképesség fejlesztése, valamint a gerinc és az ízületek védelmét szolgáló gyakorlatok.
Az orvosi javaslat alapján a tanulók kisebb, 1–3, 4–8 vagy 9–16 fős csoportokban vesznek részt a gyógytestnevelésen, amely lehetővé teszi az egyéni szükségletekhez igazodó foglalkoztatást. Amennyiben a feltételek adottak, a tanulók számára heti egy alkalommal úszásfoglalkozás is szervezhető a gyógytestnevelés részeként.
A gyógytestnevelés célja, hogy a tanulók mozgásbiztonsága és fizikai állapota javuljon, valamint, hogy a rendszeres, egészségtudatos mozgás a mindennapjaik természetes részévé váljon.
Célja, a gyermekek és tanulók pszichés jóllétének támogatása, valamint a nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok szakmai munkájának segítése és összehangolása. A feladatok koordinálását a pedagógiai szakszolgálaton belül az óvoda- és iskolapszichológiai feladatok koordinátora látja el.
A koordinátor támogatja az intézményekben dolgozó pszichológusok munkáját szakmai konzultációk szervezésével, esetmegbeszélések és szakmai segítség biztosításával. Feladata továbbá a preventív szűrések koordinálása, valamint a szükséges további vizsgálatok kezdeményezésének szakmai támogatása.
Az ellátás keretében lehetőség nyílik pedagógusok számára szakmai tanácsadásra, valamint az intézmények és a pedagógiai szakszolgálat közötti együttműködés erősítésére. A szolgáltatás támogatást nyújthat azoknak a szülőknek és gyermekeknek is, akik óvodai vagy iskolai nehézségekkel kapcsolatban kérnek segítséget
Célja, a tehetség korai felismerése, kibontakoztatása és a gyermek személyiségfejlődésének támogatása. A pedagógiai szakszolgálat szakemberei segítik a tehetség azonosítását, figyelembe véve annak életkorhoz igazodó megjelenési formáit.
Az ellátás során lehetőség nyílik a gyermekek számára önismereti csoportokon való részvételre, valamint szükség esetén további fejlesztési lehetőségek és tehetségprogramok ajánlására. A szakemberek támogatást nyújtanak a szülőknek és konzultációs lehetőséget biztosítanak a pedagógusok számára is, segítve a tehetséges gyermekek megfelelő fejlesztését.
A tehetséggondozás része a szakmai együttműködés a nevelési-oktatási intézményekkel, az óvoda- és iskolapszichológusokkal, valamint a tehetségfejlesztő programokkal. Ennek célja, hogy a tehetséges gyermekek a képességeikhez leginkább illeszkedő fejlesztési lehetőségekhez juthassanak hozzá.